Idén tavasszal szembesültek azzal, hogy nem fog egyből menni az online oktatás. Dénes Attilával, a János Zsigmond Általános Iskola igazgatójával beszélgettünk.

A székelyderzsi focicsapat történetét meséli Dénes Attila az iskola tanári szobájában, miközben a szülők a táblagépekre adnak le kérést az intézménynél. Az iskolában csend van, sehol egy szaladgáló, hangoskodó gyermek. Online módban működik mindenki, újra. Azért újra, mert márciusban már okozott kisebb fejfájást az oktatás megszervezése, de mostanra a képernyő mindkét oldalán ülők szereztek egy kevés tapasztalatot.

– Belecsöppentünk az online-ba hirtelen. Az igazgatás talán egy kicsit összetettebb itt, mint a nagyobb iskoláknál, mivel az online oktatással kapcsolatos problémákat nekem kellett megoldanom. Elég kemény volt márciustól júniusig, a nap nagy részében azt magyaráztam a gyermekeknek, hogy hova lépjenek, mire kattintsanak. Egy alaptudásuk van a felsősöknek, elboldogulnak az interneten, de így is okozott nehézséget az e-mail-fiókok létrehozása és használata. Szerencse, hogy minket gazdaságilag nem érintett a járvány, mint ahogy sok vállalkozásnál történt – mondja az intézmény vezetője.

Arra kérem, mondja el az év legkellemetlenebb tapasztalatát, élményét. Ekkor egy kicsit kilép az igazgatói szerepből, hogy gondolatban hazalátogasson a családjához. Felesége is pedagógus, így sok időt töltöttek az online órákra való készüléssel, kevés idő jutott a gyermekekre. Miközben általában szabályozzák a képernyő előtt töltött időt a kicsik számára, most arra kényszerültek, hogy tévé elé ültessék az édesanya szoknyája mellett cseperedő gyermeket.

– Magánemberként kellemetlen tapasztalat volt

azt látni, hogy a gyermekemből tévéfüggőt csinálunk. Hogy már alig játszik, ül be a készülék elé. Azt is tudom, hogy ez sok családnál hasonló módon zajlott. Az igazgató is ember, neki is van családja – osztja meg élményeit Attila.

Mindkét szülője székelyderzsi származású, erre nagyon büszke az igazgató, talán kötődésének tudja be, hogy sokat foglalkoztatja az iskola jövője. Mert „minden évben kihívás a fennmaradás, hogy ne egerek futkorásszanak az intézményben”. Számolása szerint az elmúlt tíz évben stagnált a diáklétszám, 126-107 tanuló járt a községi intézményekbe évente, jelenleg 112 tanulójuk van.

– Szomorú vagyok amiatt, hogy tíznél is több gyermek tanul más intézményben, amit azt jelenti, hogy a szülők nem tudnak azonosulni azzal, amit mi képviselünk. Nyilván, bizalmi kérdésről is szó van, amivel folyamatosan dolgozni kell. Mellettünk szól az, hogy 12-13-as osztálylétszámmal zajlik az oktatás, a főbb tárgyakból szaktanáraink vannak, hatalmas udvara van az iskolának – sorolja az érveket.

Közben az egyik munkatársa jön be újra a tanáriba, hogy egy szülő két készüléket szeretne igényelni. Ennek ürügyén az igazgató megjegyzi, hogy az online oktatáshoz való tanulói/szülői viszonyulás is hasonló a fizikai jelenléten alapulóhoz. Aki otthonról kap egy támogatást, van egy belső motivációja, az mindenképpen leküzdi az akadályokat, fontosnak tartja a tanulást, „akik csak fizikailag jelentek meg az órákon, azoknak térerő nem szokott lenni mostanában”.

Biztató terveket sorol jövőre,

az elképzelések szerint sor kerül az iskola felújítására. Attila szívügye a központi fűtés kiépítése az intézményben, nem kevésbé az oktatási intézmények udavarainak otthonosabbá tétele.

– Úgy gondolom, párbeszéddel, munkával létrehozhatunk egy olyan intézményt, amire a közösség büszke. Ha a derzsiek ennyire ragaszkodnak a templomukhoz, akkor ragaszkodniuk kell a helyi iskolához is – zárja az igazgató a kültéri fitneszgép mellett.